Hogyan válasszunk garázskapu fajtát?

Elsőre talán könnyű feladatnak tűnhet egy garázskapu kiválasztása. Az elmúlt években viszont olyan mértékben nőtt a választék mind típusban, mind méretben, mind pedig anyagban és színben, hogy komoly fejtörést is okozhat a megfelelő megoldás megtalálása.

Célunk, hogy cikkünk elolvasása után gördülékenyebben és időtakarékosan tudja majd kiválasztani az igényeihez legjobban megfelelő garázskapu típust.

Klasszikus kétszárnyas garázskapu

Ahogy a nevéből is látszik, két ajtóból, vagyis „szárnyból” áll, ami kifelé és befelé is tud nyílni. Leginkább a kifelé nyíló változata népszerű, mivel az ajtó így nem a garázs hasznos alapterületéből vesz el. Emiatt a helyigénye lehet a legfőbb hátránya, viszont ha udvarban helyezzük el, ott nagy valószínűség szerint lesz elegendő tér a beépítéséhez. Már létezik elektromosan vezérelt változatban is, így egyszerűbb és kényelmesebb a működtetése. Nagy előnye, hogy a két ajtószárnyat külön-külön is lehet működtetni, így nem szükséges egy ún. mellékajtó beépítése, hogy bejuthassunk a garázsunkba. Elérhető hőszigetelt változatban is, ami nagyon hasznos, az autónk és a pénztárcánk szempontjából is.

Billenőkapu

Ez a garázskapu típus ugyan csak egy, de elég erős ajtóból áll. Úgy lehet mozgatni, hogy alulról megfogjuk és felemeljük, felbillentjük. A kapu nyitott pozícióban a garázs plafonjára simul, így nagyon helytakarékos, és nem csökkenti a garázs terét. Amennyi helyet megspórolunk vele a garázson belül, majdnem ugyanannyira szükség is lesz a nyitáskor a garázson kívül, így fontos ezt figyelembe venni. A billenőkapu esetén is van lehetőség elektromos nyitásra, és hőszigetelt változatban is elérhető. Az árfekvése és a fenntartása is nagyon kedvező, mivel egyszerű mechanikával rendelkezik, minimálisak benne a kopóalkatrészek.

Szekcionált garázskapu

Ezek a típusú garázskapuk általában 4 vagy 6 egymáshoz rögzített elemből állnak. Legtöbb esetben elektromosan nyílnak, azonban manuálisan is nyithatóak különösebb erőfeszítés nélkül. A szekcionált kapu működését tekintve már sokkal összetettebb, hiszen egy vezetősínen halad át az ajtó, de ennek köszönhetően a garázskapu egyáltalán nem billen ki a garázs síkjából. Természetesen hőszigetelt változatban is elérhető. Mivel komplexebb a működése, így magasabb árkategóriával kell számolnunk, mint a billenőkapunál.

Redőnyszerű garázskapu

Az elnevezése miatt a szobai redőnyre emlékeztethet bennünket, és nem is járunk tévúton, ha ezt gondoljuk. Még a szekcionált kapunál is kevesebb helyre van szükség a működéséhez, mert nyitáskor feltekeredik egy hengerre. Ha a helytakarékosság első számú szempontnak számít, akkor ez a típus a legmegfelelőbb választás, hiszen nem vesz el a térből. Ha fűtött garázsról van szó és a hőszigetelés is fontos, akkor érdemes átgondolni a választást, mert a redőny nem hőszigetelhető. A kézi működtetése nagyon nehéz lenne, így elektromos motorral működnek. Emiatt viszont több olyan alkatrésze is van benne, amik a használat gyakoriságától függően idővel megérnek majd a cserére.

Látható, hogy mindegyik típusnak megvan a maga előnye és hátránya is. De minden szempont és paraméter az adott helyszínen válik előnnyé vagy hátránnyá. A helyi adottságok (méret, helyigény) és a vásárlói igények (kivitel, kényelem, hőszigetelés, mintázat, szín) együtt határozzák meg azt, hogy melyik garázskapu lesz az igazi. Mivel ez egy hosszú távú beruházás, ezért érdemes megfontolni a fent leírt szempontokat, hogy ne okozzon bosszúságot a használata. Egy jól kiválasztott garázskapu valódi komfortérzetet nyújthat hosszú éveken át.

Picture of Biró Csaba

Biró Csaba

nyílászáró szakértő, nyílászáró üzletág vezető

Húsz éve, hogy megszereztem Faipari Mérnöki diplomámat. Azóta csak nyílászárókkal foglalkozom. Tizenhat évet töltöttem gyártásban különféle pozíciókban: kezeltem fűrészgépeket, gyártottam fa és műanyag ablakokat, dolgoztam mint üzletkötő, majd 13 évet mint kereskedelmi igazgató különböző országos hálózattal rendelkező nyílászáró gyártó üzemekben. Immáron négy éve erősítem az Akker csapatát mint nyílászáró szakértő és üzletágvezető.

Kapcsolat